2009. november 27., péntek

Kbal Spean, Banteay Srei és egyéb "kicsik"

Mivel Angkor Wat-ot napfelkeltekor érdemes megnézni, tehát reggel 6 körül, tegnap este úgy gondoltam a korai keléshez nem lesz érkezésem, ezért ma a messzi látnivalók egy részét választottam, és kb. 100 km-t motoroztam.

Banteay Srei-jel kezdtem, ami a Szépség temploma vagy Hölgyek temploma névre fordítható le. A többi templommal ellentétben, ez nem királyi építmény, hanem az uralkodó Rajendravarman tanácsadójának műve, a 10. századból. E köré a templom köré is kisebb város települt, Isvarapura névre hallgatott a település. Banteay Srei-t a khmer művészet gyöngyszemének tartják, mivel szinte a teljes épületet összefüggő gyönyörűen kidolgozott falfaragás borítja.


Továbbmotoroztunk, kb. 40 km-re Siem Reap-től a Kbal Spean folyóig, ami Siem Reap folyójába ömlik bele. A folyómeder sziklái kb. 150 méter hosszan tele vannak faragásokkal, leginkább hindu istenek képeivel: van fekvő Visnu, Síva, Brahma. Illetve még valami van itt tömegével, mégpedig a „linga” névre hallgató fallikus szimbólum, így a folyót Sahasralinga névre is elkeresztelték, vagyis „az ezer linga folyója” névre. Magyarul lefordítottam magamban más névre, de azt inkább nem írom le :)
A folyónak ennek a részéig kb. 1,5 km-t kellett felfelé gyalogolni egy nagyon szép sziklás árnyas úton.
Ezek a hengeres jellegű faragások a lingák, és tele van velük a meder szépen sorba rendezve.
Van vízesés része is a folyónak, természetesen én megfürödtem benne. Az ide jövő turisták nagy része viszont úgy tűnik nem rajong a vízért, ami nekem fura. Amúgy az idő javul, már nem párás, csak egyszerűen kellemes nyárias.
Visszamenet bementem a Banteay Samré nevű 12. századi templomkompelxumba. Van egy központi tornya, kívül pedig egy felvezető 200 méter hosszú folyosó lépcsősorral a végén, amit oroszlánok őriznek. Egy bácsi lakik benn (vagy nem tudom mit csinál ott), ő mutogatott meg pár dolgot. A központi torony belsejét pl. a vörös khmerek tették tönkre. A falak tele vannak majomábrázolással, meg hindu istenekkel.
A következő kis templom amit megnéztem Banteay Kdei névre hallgat és 13. századi. A templom fallal van körbekerítve, aminek a bejárati tornyán hatalmas arcok őrködnek. Van egy központi szentélye, és két nagy terme, az egyik a tánccsarnok, táncos figurákkal az oszlopokon.

Persze jöttek a tukmálós gyerekek... Az egyik nagyon helyes, kedves és értelmes volt, tudta hogy Magyarország fővárosa Budapest, és jól beszélt angolul, így pl. tökéletes angolsággal közölte, hogy nem magyarnak hanem orosznak nézek ki :) Ja, és megjegyezte a nevemet. Hát, muszáj volt tőle képeslapokat vennem... :)
E templom közelében van a Srah Srang nevű kis tó, amit mesterségesen alakítottak ki, itatás céljából. A tóhoz egy lépcsősor vezet le, ezt az egyik 10. századi uralkodó építtette, kb. 200 évvel később. Valószínűleg a tó közepén is valamikor egy szentély állt.
Ma korai lefekvés lesz, mert holnap napfelkeltekor már Angkor Wat-nál szeretnék lenni. Remélem ilyen korán is adnak nekem reggelit :)

...
A vak masszőröknek nem probléma, hogy nem látnak, kitapintják a megfelelő pontokat. Teljes testmasszázst szoktam kérni, 1 órásat. Át kell öltözni helyi ruhába, tehát nem a meztelen testet masszírozzák. És nem "markolnak", hanem "nyomkodnak", de jóóóó erősen. Múltkor megkérdeztem hol tanulták, és megtudtam, hogy Phnom Penh-ben okítják őket.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Ki gondolta volna hogy a tukmáló gyerekeknél növeli a hatékonyságot a képzettség :) Szerintem otthon bemagolta az országokat és fővárosaikat, amennyit csak tudott, mert ezzel lehet imponálni a turistáknak. De a jó angol tudásért jár a pont! :)
Amúgy milyen képeslapokat árult? Be tudod majd rakni őket az albumba?

Puszi, Viki

Anyu írta...

Amiket ma lattal, mar eloszele az Angor-i latnivaloknak, nagyon szep. A mai kajad milyen volt, volt valami inyencseg? Ugy latszik te vagy ott a legbatrabb turista. Milyen nemezetisegu a turistak tobbsege? Most voltam a lakasodban, locsolni. Minden OK.
Puszi: Anyu

Unknown írta...

...még a selyemhernyókhoz: legalábbis a kiskoromban olvasott világjárós kalandos könyvekben eperfalevelet ettek.
Indulhatsz a legtöbb vízesésben fürdött nő Guiness rekordjáért. Meg a legjobbéért is :)

-A-

Fruzsi írta...

Hat tenyleg latszik hogy kozelebb vagy az Angkori latvayossagokhoz!!
Tenyleg te vagy a legbatrabb a turistak kzoul!!En minden egyes vizes furdozesedkor irigyellek, milyen jo neked hogy ezt atelheted!!:)