A helyiek javaslatára 04:30-kor készen álltam az indulásra, hogy Angkor Wat-nál nézzem meg a napfelkeltét. Persze a helyeik még aludtak, de szerencsére nem egyedül voltam a korai indulással a szálláshelyen, így sikeresen felébresztettük a népet :)
Vaksötétben vártam a nagy csodát, több száz másik turistával. Sajnos az ég meglehetősen felhős volt, így a napfelkelte csodája elmaradt, de Angkor Wat-é nem, mert csodálatos ez a hatalmas építmény. Igaz, ma csak a bejárati folyosóig jutottam, mert a reggeli fényviszonyok nem voltak jók, így továbbálltam más templomokhoz.
Az első templom amit megnéztem, a Bayon volt. Ez az, aminek a tornyain a hatalmas arcok vannak. Kb. 50 tornya van, mindegyiken 4 arccal a 4 égtáj felé, hihetetlen látvány: bármerre néz az ember felfelé, arcok veszik körül :) Három emeletes az építmény. A legalsó szinten körbemegy egy folyamatos falfaragás - amit csak a bejáratok szakítanak meg – harci és a mindennapi életből vett jelenetekkel. A 12. században VII. Jayavarman építtette, de számtalan átalakításon ment keresztül és számtalan különböző vallási formát szolgált, mert annyira jól megépítették a szerkezetét, hogy könnyebb volt átalakítani, mint lebontani és újat építeni a helyére.Itt összefutottam egy sráccal, akit már tegnap is láttam a vízesésnél, beszédbe elegyedtünk, és meghívott vacsorázni, úgyhogy a ma estét társaságban töltöm, végre :) Egyébként Markus névre hallgat és német, de szerencsére kevésbé harsány mint az átlag... Miután a legtöbb tuktukos egyirányba viszi a népet, még jó ideig együtt jártuk a templomokat.
Következőnek a Baphoun-t látogattuk volna meg, ha nem lett volna lezárva, ugyanis életveszélyes felmászni rá. Ez a templom nem épp az építészek remeke, mert a saját súlya alatt omlott össze. Ez egyébként egy piramis formájú templom-hegy.
Továbbálltunk a Phimeanakas nevű rettenet magas templomhoz, hatalmas lépcsőkkel, ami a királyi palotaegyüttes része volt. Azon gondolkodtunk, hogy ezek a nem túl magas emberek (sőt akkor nyilván még alacsonyabbak voltak) hogy a csudában tudtak ezeken a magas keskeny lépcsőkön felmászni??
Itt találkoztunk egy szerzetessel, akivel tök jót beszélgettünk, nagyoin barátságos volt. Felírtuk neki az emilcímünket. És ekkor jött a nagy csalódás: azért kellett neki a cím, hogy majd megírja nekünk, milyen jó lenne ha anyagilag támogatnánk, mivel ők nem vállalhatnak munkát és egyetemre szeretne járni. Markus erre előkapta a pénztárcáját, szerzetesünk kissé zavarba jött, mondván hogy nem most rögtön gondolta... Mire Markus csak annyit mondott nekem, hogy így legalább ha nem válaszol az levélre, nem fogja senki sem szidni, mert ő már hozzájárult emberünk anyagi jólétéhez :) Ismét a világ dőlt össze bennem, már ami a szerzeteseket illeti...
A királyi palotához egy teraszon lehetett feljutni, ami manapság Elefánt terasz és Lepra király terasz névre hallgat. Nagyon szép innen a kilátás. Az elefánt részét értem a dolognak, de a leprát nem igazán. Markusnak német nyelvű könyve van, aszerint nem kifejezetten lepráról, hanem valami más betegségről van szó, de ez akkor is fura...
A Preah Khan-hoz mentünk tovább. Ez egy 800x700 méter területen található hatalmas komplexum a 12. századból, VII. Jayavarman legnagyobb építménye. Több, mint templomként funkcionált: több, mint 1000 tanár élt itt, olyan volt, mint egy buddhista egyetem. Itt is volt linga :) meg a falba beépült fa, és érdekes falfaragások, amiket eddig nem láttam: kerék és dolgozó emberek.
Ezután a Neak Pean-t látogattam meg, ami egy nem szokványos kis építmény egy tavacska közepén, ami körül 4 kisebb medence is van. Ez a tó a Himalájabeli szent Anavatapta tavat szeretné szimbolizálni. 
Ekkor eljött az ebédidő, úgyhogy most jön a gasztronómia rovat :) Khmer ételt ajánlott a kislány aki berángatott az éttermükbe, mégpedig Amox chicken-t. Ez ránézésre leves, amit a rizsre kell önteni (vagy a rizst ebbe beletenni). Kókuszlében zöldségek – répa és valami zöld ismeretlen – és csirke, nagyon finom, és szerencsére nem fűszeres.
Továbbmentünk a Ta Som névre hallgató picike templomhoz, amit A Jó Fehér Elefánt Ékszerének is neveznek.
Ezután egy nagy templom következett, az East Mebon. Ezt egy akkor területre építették, aminek 55 millió köbméter víz befogadó képessége volt, tehát ez a templom vízben állt. Amúgy a mai sokadalom után semmi extrát nem találtam már benne... csak annyit, hogy a négy sarkában két emeleten összesen 8 szép nagy elefánt áll, ez eddig még sehol nem volt.
Megnéztem még a Pre Rup templom-hegyet, ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Viszont itt mondtam azt úgy du. 3 körül, hogy akkor még egy és mára elég volt... 
Mai utolsónak a Ta Prohm maradt. Ez az a bizonyos, amibe belenőttek a fák – vagy a fák köré építették a templomokat :) Ezt a templomot egy az egyben úgy hagyták, ahogy a 19. században felfedezték. Most már nem lehet a fákra felmászni, nyilván a turisták megkezdték az amortizálást. Ta Prohm eredeti neve Rajavihara, vagyis a királyi monostor volt, és VII. Jayavarman uralkodó édesanyja érdemeinek dícséretére emelték. A fák a kövek réseibe kapaszkodva eresztettek gyökeret és folyamatosan terebélyesednek, az építménnyel kölcsönös támaszt nyújtva egymásnak.
Na ezután már kivoltam, mint a bili füle, úgyhogy Angkor Wat-ra nem futotta az erőmből – sebaj, majd hétfőn. Holnapra feltöltődős programot tervezek, megyek kirándulni a Phnom Kulen-hez, ami a kambodzsaiak legszentebb hegye. Most pedig vacsi Markussal :)
