2009. november 11., szerda

Megérkeztem!!!!!

Ideértem!!! Ittvagyok a CS szálláson, nagyon kedves a srác, tőle aztán biztos nem kell tartani mint szóló női utazó, mert nem a lányokat szereti :) Sebaj, a kedvese épp vacsorát főz, enni imádok, a langyikkal semmi bajom, úgyhogy szép az élet :) Ja és van wifi.

Mellékesen megjegyzem, hogy a kamu jegygyűrűk lófüttyöt nem értek eddig, legalábbis a Heatkrown, de lehet, hogy a khmer-ek ezt komolyabban veszik, mint a - jelen esetben kanadaiak :) A továbbiakban ezt nem kommentelném...

A csomagjaim megérkeztek, az ajándék bort rögtön át is adtam, ezzel mindjárt könnyebb lett a hátizsákom. Ja és pirosaranyat is hoztam (az ötlet Olié volt, ezer köszönet érte), baromira örült neki a srác. Merthogy a volt barátnője (érdekes, hogy nőt mondott) magyar, és ő is lakott Budapesten.

Vettem SIM kártyát a reptéren, úgyhogy már van kambodzsai telefonszámom is, helyi használatra. Merthogy tényleg nem találtam volna a címet, muszáj volt telefonálni. 7 $-t fizettem a tuktukosnak, aki még borravalót is kért volna, pedig alig talált ide! Természetesen tőlem ilyet hiába várt...

Phnom Penh, amit eddig láttam belőle, meglepően tiszta - mondjuk Delhihez viszonyítva. Az utak meg sokkal jobb állapotban vannak, mint a pestiek. Erre is no comment...

A közlekedés viszont egy tragédia. Az rosszabb Indiánál. Úgyhogy a "bibliámra", vagyis a Lonely Planet (LP) útikönyvre hagyatkozom a továbbiakban: egy másik hülyéhez kell tapadni aki épp átmenni készül az úton, vagy az úton való átkeléshez is fogni kell min. egy motorost.

Amit eddig még nem láttam, azok a narancssárga ruhás szerzetesek! Lehet, hogy ők már alszanak?

Hip-hip-hurrá, vacsi után megyük a Mekonghoz sétálni!!! A srác megjegyezte: Don't you have a jetlag? Just because you seem so energetic!
Na ja, Apu azzal köszönt el, hogy minden nap legalább 10 órát aludjak, merthát nyaralni megyek. Ezt igyekszem is tartani. De nem ma kezdem :)

...

Időközben túlvagyunk a vacsorán. Finom volt, de tüzet okádtam tőle :) A menü főtt rizs, rá kétféle dolog: amit mi tojásos lecsónak hívunk, csak több lével (és sok csilivel) és marhahúsos saláta, amitől folyt rólam a víz. Egy kis ausztrál fehérbort ittunk mellé. És mivel előre szóltak, hogy csípős lesz, elővettem Nagyi barackpálinkáját (a biztonság kedvéért). A khmer srác majdnem rosszul lesz amikor lehúzta, aztán én lettem rosszul az első falat csípős kaja után :) Jól megbeszéltük, hogy milyen jó kis helyi ízekkel kínáltuk meg egymást :)

Elmeséltem nekik vacsora közben a tavaly karácsonyt kedves barátaimnál. Lehet idén kevésbé csípős a halászlé, ha csak én eszem meg a halat???

9 megjegyzés:

Unknown írta...

Éljen Nagyi "tüzes vize" :)
Jó tudni hogy nem csak a mi családunk nem tudja meginni...

Viki

Névtelen írta...

Visszasirjátok a Nagyi "tüzes vizét", ha majd a Borovicskát isszátok! Apu

Unknown írta...

Idén karácsonyra azért tessék visszaérni. Azt kérdezd meg, hogy a magyar lányról miért váltott srácra? :D Örülök, hogy rendben leparkoltál, vigyázz magadra, szurkolunk!

Anyu írta...

Örülök, hogy megérkeztél. Ott biztosan jobb az idő, mint itt: csipős hideg szél és havas eső. Most olvasztottam le a hűtődet. A csípős kajákkal vigyázz, nehogy már az elején kikészüljön a gyomrod. Várjuk további részletes beszámolódat. Puszi: Anyu

Fruzsi írta...

DEjo, hogy tudsz kozben irkalni, igy mindig tuduk, mi van veled!!!Hat nagyon jol hallatszik az utazasod!!olyan izgi!!!!
Alig varom hogy a kovetkezo irasodat olvashassam!!

Ki tudja a kovetkezo utad az en orszagomba vezett??:)

Tovabbi szebbnel szebb napokat kivanok!!!:)

Névtelen írta...

Ne hagyd maga leetetni a csípős ételekkel. Tartogass egy kicsit későbbre is. Szerintem mindent próbálj ki, amit nem tartasz túl veszélyesnek!!! Éljenek a keleti kalandok!!!
Melcsi

Unknown írta...

Yeee ha! Na, ennél csak jobban menjen minden ezután is! Ugh, magyar lányról váltott srácra, egy világ dől össze bennem :P Hmm, gyanúm hogy az a hallé idén karácsonykor se lesz harmatosabb, a legjobb helyen vagy hozzá hogy rákészítsd a gyomrod :)

-A-

banji írta...

nem semmi vacsora lehetett, ha 2008 karácsonyához hasonlítod :)

Oli írta...

Hali,
tök jó:)legközelebb, úgy látom a csípős pirosaranyat kell bevetni:)