Egy kb. 140 km-es út várt ránk. Ezalatt annyi gyümölcsöt vettem az út menti árusoktól ami normál esetben egy hónap alatt sem fogy el nálam. Szóval a mai vacsorára már nem kell költeni :)
Kambodzsában kb. 1200 km aszfaltozott főút van, vagyis nem túl sok, csak annyi, hogy a nagyobb városokat összekösse. Illetve itt si vízfej alakult ki, mert minden út Phnom Penhbe vezet. Kampot és Phnom Penh között az NH3 jelű út vezet, de az még csak félkész, így kerültünk egyet. Hát, ez az út is félkész volt. A sofőrtől megtudtam, hogy nem khmer, hanem kínai és koreai cégek építik az utat.
Mivel kb. 3,5 órát ültem egy olyan ember mellett aki 10 szót beszélt angolul, nem igazán tudtunk beszélgetni. Úgyhogy igyekeztem néhány alap khmer szót és mondatot megtanulni, így a következőket: számok 1-től 10-ig, „nem beszélek khmerül”, „Magyarországról jöttem”, köszönöm, jó napot, viszlát.
Phnom Penhben ismét ugyanarra a szálláshelyre tértem vissza, az Okay Guesthousba, és kértem, hogy megint ugyanazt a lukat adják, mert azt legalább már ismerem. Holnapra foglaltam helyet a Kratie-ba menő első reggeli buszra, és leadtam a mosnivalómat. Azt ígérték reggelig készen lesz.
Mivel Phnom Penh minden ajánlott nagy nevezetességét már megnéztem, felcsaptam a Lonely Planetet, hogy mit is csináljak ma. Kiszúrtam az Apsara Arts Association nevű tánciskolát, ahol minden délelőtt és délután próbák vannak, amikre be lehet ülni nézelődni. Egy bibi volt csak a hellyel, hogy nem volt rajta a térképen, így kisebb mizéria volt odajutni, de rendes moto driver-t fogtam ki, aki addig kérdezősködött, míg odataláltunk.
Egy busznyi turista volt már ott rajtam kívül, és a táncosok produkálták is magukat rendesen, lényegében előadást tartottak, csak nem öltöztek be hozzá. Érdekes hangszereken húzták az aláfestő zenét, volt lassabb és gyorsabb tánc is, amihez főleg a kezüket-kézfejüket használják és a lábukat emelgetik, olyan jellegzetes dél-kelet ázsiai pózokban.
Na, a szünetben az összes fehérember elhúzott, én meg maradtam, mert kíváncsi voltam milyen is valójában a próba. A gyerekek nekiálltak ricsajozni verekedni, aminek csak az volt számomra az előnye, hogy többjükről lejött a bugyelláris, így megnézhettem, hogyan is van rájuk kötözve, amikor egymásra újból visszacsavarták :) Egyébként egy idős tánctanár verte egy hatalmas bottal a ritmus, és azzal bökdöste a szerencsétleneket ha nem jól tartották magukat. Megkérdeztem, hogy ide önként jönnek-e a gyerekek, és igent válaszoltak, bár volt aki nem úgy tűnt hogy szeretne táncolni.
Jókor értem erre a környékre, mert épp lezárták az utca egy részét egy új kiállítás megnyitója miatt: World Peace Exhibition nyílik. Nem tudom mi köze a japánokhoz, de nagy hacacárét csaptak, jött egy japán követség szalagot átvágni, és iskolások sorfalat állva japán és kambodzsai zászlókat lengettek. Háttérzenét japán dobosok szolgáltattak, úgyhogy hangulatos volt.
5 megjegyzés:
Még az út felénél sem tartasz és már mennyi mindent láttál!
Én még sohasem hallottam durian nevű gyümölcsről: ha az a képeden látható szőrös-szúrós izé, hát az elég érdekes...
Itthon semmi újság, se jó, se rossz. Puszi
Phnom Penh-t mar nagyon profi modon megismerted. Milyen festmenyt akarsz venni: olaj festek, modern vagy valami nepi jellegu? Vigyazz, hogy kezi poggyaszkent tudd hazahozni, kulonben megserulhet. Ma szabin voltam, Nagyit kivittem a temetobe. Voltam a lakasodban is, minden OK.
Puszi: Anyu
...Nem voltak akkor olyan lelkes tancosok, mint a magyar Geisha csoport :)
Az a gyümölcs már ránézésre gyanús volt :)
A táncosok így fotón is királyul néznek ki!
Aha oké McKérdeztem apámat, nem a durian az igazán büdös hanem a Jackfoot gyümölcs, az az amivel nem tartózkodhatsz nyilvános helyen :)
...és várjuk a további bikinis fotókat, survivingcamboobia kukac blogspot satöbbi...
Megjegyzés küldése