2009. november 17., kedd

Bokor National Park

A mai napi bejegyzést még a tegnap esti eseményekkel kezdeném. Eljutottam a Seeing Hands Massage-hoz, azaz a vak masszőrökhöz. 1 órás masszírozást kértem, strong fokozaton – kb. 10 perc után minden szuszt kinyomtak belőle, úgyhogy szóltam, hogy a medium is elég lesz. Mindenem fájt , de utána kellemes érzés volt.
Reggel indulás előtt még gyorsan lefényképeztem Kampot nevezetességét, a hídját. Ez ugyanis roppant vicces jelenség, mert 4 darabból rakták össze, meglehetősen eklektikusan. Egyes részei eredetiek, egyébként meg annó a Vörös Khmerek rombolták le.
Nekiindultunk a hegy lábának kocsival, útközben megvettük a reggelit: sticky rice-ot. Ragacsosra főzött rizsbe banánt tesznek, ezt becsavarják banánlevélbe és megsütik. Finom nagyon!
Az autó addig tudott vinni, amíg volt út – innen rögtönzött bambuszhídon tovább. Majd 3 óra menetelés felfelé a dzsungelban. Nagyon szép és különleges volt, és a nap sem tűzött, de a páratartalom miatt szakadt rólunk a víz. Még estére sem száradt meg a pólóm :) A túrára egyébként azért volt szükség, azon túl hogy szeretem ezt a fajta mozgást amúgy is, mert a hegyre máshogy nem lehet feljutni. Ott van ugyan néhány jármű az építkezések és a turisták kedvéért, de rajtuk kívül más nem mehet fel. A Bokor National Park egyébként egy több, mint 1500 km2-es védett terület, hihetetlen élővilággal. Itt él pl. tigris is.
Felérve az útra ahol már jár az a néhány autó, elvittek minket az 1080 méter magasan felépített Bokor Hill Station-re. Ezt 1917-ben kezdték építeni a helyeik, majd a francia gyarmatosítók nyaralóközpontot csináltak belőle, kaszinóval szállodával rendőrséggel postával, stb. Tulajdonképpen egy komplett városkát építettek ide. Később a Vörös Khmerek szállták meg. Az 1970-es évektől viszont teljesen az enyészetnek hagyták. Minden épületét kezdi benőni a moha, olyan mint egy szellemváros. Matt Dillon forgatott itt egy filmet valami hasonló címmel, állítólag. Persze már folyik ott fönn az építkezés, de első ránézésre nem túl nagy erőkkel. Mindenesetre kiplakátoltál a leendő 5 csillagos szállodakomplexum látványterveit.
És a nap fénypontja, hogy megnéztük a Popkvil vízesést, sőt fürödtünk is benne!
Aztán vissza az autóba, ami elvitt minket ugyanahhoz az ösvényhez amin felmásztunk, hogy most lemászhassunk. Tegnap ritka rosszul aludtam, de ma biztos jobban fogok a fáradtságtól :)

3 megjegyzés:

Fruzsi írta...

Megint fantasztikus latvanyba volt reszed!!tudm csak ezt tudom irni, de minden nap valami hihetetlen latvanyba van reszed!!Ez akirandulas nagyon jonak hangzot!FEntrol csaodas volt a latvany a kepek altal!!!
:)

Anyu írta...

Ez a nap volt a csucspontja az eddigi utazasodnak. A dzsungel fantasztikus es a furdes a vizesesben: a kalandfilmekben lehet ilyet latni. Jo hideg lehetett a viz. Nem faradtal meg el? Remeljuk jot aludtal ezutan. Pláne, hogy masszirozason is voltal. Puszi: Anyu

nabi írta...

A kajákért általában annyira nem irigyellek, de az a vízesés....